Az óvoda alapítványáról
Az "Inárcs Óvodás Gyermekeiért Alapítvány"-t 2001-ben hozta létre a kuratórium. Az alapítvány célja az óvodai oktatás műszaki, technikai feltételeinek javításával kapcsolatos erőforrások feltárása és koordinálása.
Az elkötelezett vezetőségnek fontos feladata az óvoda működésének segítése, pénzügyi támogatása, melyhez évente vállalkozók, cégek, magánszemélyek és szülők is hozzájárulnak. Az alapítvány rendezvényei is jelentősen növelik a bevételeket, melyeket az óvoda legszükségesebb eszközeinek beszerzésére fordít a kuratórium.
Az alapítvány a következő fejlesztésekhez és programokhoz járult hozzá:
• Fejlesztő játékok, futóbiciklik, műanyag motorok, pavilonok, párakapuk, trambulinok, játéktároló kis házak beszerzése.
• a Magyar Falu Program keretében megpályázott és elnyert 6 millió forintot egészítettük ki 8 millió forintra, melyből játszótéri eszközöket a Hunyadi-és a József úti óvodák udvaraiba, a Széchenyi téri óvoda tornatermébe játszófalat telepítettünk.
• Jótékonysági báljaink bevételeiből kültéri játékeszközöket vásároltunk mindhárom óvoda udvarára.
• Karácsonyra az óvodás gyermekek ajándékainak vásárlása.
• Rendezvények, fellépő színészek, együttesek költségeinek biztosítása, kirándulások buszköltségeinek támogatása.
Az alapítvány továbbra is várja és örömmel fogadja a támogatókat!
Az alapítvány bankszámlaszáma: 65500044-11008356-00000000
MBH Bank Nyrt.